Hát elérkezett ez is. Az utolsó napra az előzőekhez képest elég kevés kilométer maradt, ezért úgy gondoltuk, hogyha lesz kedvünk, Tihanytmászunk. De nem volt (nekem legalábbis), úgyhogy ezt most kihagytuk. Továbbra is a 71es úton mentünk. Itt mégtöbb idióta autós volt. Nem tudom, ki a szabálytalanabb, amikor úgy magyarázza, hogy takarodjunk le a bicikliútra, hogy a szembesávban megy. Talán ezt azért tudta megtenni, mert kicsi volt a forgalom? Hogy a fizikatanárom aranyköpésével éljek: " A disznók sosem halnak ki!"
Ezen az útszakaszon elég sokan dudáltak ránk, de szerencsére csak ez az egy nőszemély állt le hisztizni. Aztán amikor normális bicikliút volt láthatáron, letértünk. Viszont néhány dolgot itt sem értek: ha az autóút elkezd emelkedni egy picit, akkor a bicikliútnak miért kell lemenni 2-3 métert, aztán egy sokkal meredekebb emelkedőnek keletkeznie, mint az autósoknak, majd ezekutámn miért megy néhány méterrel az autóút fölé a bicikliút? Akik ezt építették, szerintem még nem láttak biciklit. Lehet, hogy lendületszerzéshez csinálták ezeket, de nekem ez nem adott elég lendületet... A másik gyakori igen idegesítő objektum az, amikor egyszercsak a lejtő alján van egy vasúti kereszteződés. Persze teljesen le kell lassítani, és a lendület oda. Ha nincs vasúti kereszteződés, akkor olyan van a lejtő alján, hogy gondol egyet a bicikliút, átmegy az autóút másik oldalára. Ezzel csak azabaj, hogy ezt mind 2 derékszögű kanyarral. Ja és akkor még nem számoltam bele, hogy estleg autó is jöhet. Szóval ismételten jelentőset kell fékezni. De ha ezek közül egyik sincs, akkor egy terebélyes fa gyökerei teljesen tönkrevágják a bicikliút 2-3 méteres szakaszát. 40 km/h felett már fájdalmas egy egy ilyen zökkenő.
Lassan de biztosan közeledtünk Balatonfüred felé. Itt megint le lettünk zavarva a partra az ezernyi ember közé. Ki volt téve egy tábla, hogy gyalogos és bicikliút. Erre jött velünk szembe 3 autó. De a következő kanyarban egy betonkeverő+autó teljes úttorlaszt csinált. És akkor még mi voltunk a bunkók, hogy el szeretnénk menni. Valahogy átvergődtük magunkat az embereken, és ismét nyugodtanóbb vidékekre értünk. Kezdett egyre melegebb lenni. Amikor Almádiba megérkeztünk, nem véletlenül volt az első dolgunk egy jó nagy fagyi. Leraktuk a bicikliket, majd kértünk fagyit. A kiscsaj azt mondta nekem, hogy az a bicikli keresztben mennyire rossz helyen van, éshogy azonnal tegyem le vhogy máshogy. Jó még igaza is volt, de még akár ki is lehetett volna kerülni annak, aki ide akar jönni. Amint kifizettük, azt mondta, hogy legközelebb ne is jöjjünk biciklivel, ha kérheti. Marci mondta, hogy igen eddig is rohadtsok embert zavart. Aztán kiderült, hogy azért ennyire bicikliellenesek, mert egyszer egy pasi félmillió forintos biciklijét felborította egy kisgyerek, és a fickó velük veszekedett. ettől függetlenül eléggé bunkók voltak velünk. De nem őket kell szeretni, hanem a fagyit. Ami szerintem az ország egyik legjobbja itt.
Marci megvette a vonatjegyeket hazafelé, de a pénztáros figyelmeztette, hogy az előző ilyen vonat 25 perc késéssel érkezett. Ki tudja mennyit szedett össze Budapestig. A mi vonatunk 15 perc késéssel érkezett. Mi a vonat végéhez mentünk, mert általában ott szokott lenni a biciklikocsi. Hát most naná, hogy az elején volt. Spuri az elejére... A biciklikocsi enyhén televolt. Egy bácsika magát logisztikai menedzsernek kinevezve mondogatta, hogy mit hova rakjunk. Először azt hittem, hogy mávos, de aztán kiderült, hogy nem. Ettől függetlenül kedves volt, hogy segített. 1-2 megállóval később, egy kzépkorú pár akart felszállni. Persze nekik is segítettünk felemelni a bicikliket, de nem nagyon beszéltek. Láttam, hogy elég jó biciklijük van, és eléggé érdekes márkanévvel. Aztán kiderült, hogy finnek. Nahát ilyen sincs minden nap. 8 nap alatt tekerték körbe a balatont. (mondjuk a lábizomzatukat figyelembevéve nem lehetett től megterhelő... sőt) Monjuk, ha egész nap nézelődnek, meg fürdenek, akkor aza napi 20-30 km pont elég. Nagyon... Nagyon pöpec bringájuk volt. a hátsó keréken 9 fogaskerék volt. Már a 9 is ritka amúgy.
Kelenföldön segítettek leszállni, elköszöntem Marcitól, mert ő a déliig ment. Alig tettem meg néhány métert, és a 7E jelzésű busz majdnem fellökött. Elment mellettem, de én egy papírlapot se tettem volna be a kormány és a busz feneke közé. A 3 nap alatt először volt igazi halálfélelmem. Meleg helyzet volt, de túléltem. Kicsit koszosan, kicsit büdösen, de hazaértem:)
egy kád hidegvízbe bevetettem magam, és máris elviselhető volt.
2009. július 24., péntek
2009. július 23., csütörtök
Második nap - Stage 2
Laza 10 óra alvás után enyhe fenékfájásra és zajra ébredtem, amit feltehetőleg a humanoidok csináltak. Én feküdtem le legkorábban, és én keltem legkésőbb. Mondjuk erre számítottam. Kiemelkedően magas alvásigényem van alapjáraton is. Elmentünk vásárolni, vmi kajaszerűséget, elkészítettünk a tápot az útra, és 11 körül már indultunk is. Vhogy minden nap sikerült a legnagyobb melegben elindulni. Az első km után Marci megjegyezte, hogy jólvan, már csak 80* ennyi és jók vagyunk. Én mentem elől, de a szembeszél miatt elment a kedvem a nagyobb erőkifejtéstől. Tominak eléggé idióta csengője van. A rendőrszirénától kezdve a riasztón át mindenféle hülye effektet ki tud adni. Egy ilyennel jelezte, hogy itt van mögöttem. Csöppet megijedtem... Azt mondta, hogy kezd lassulni az élmezőny, és elhúzott. Hát igen, mint mondtam, én szembeszéllel nem szeretek erőlködni. Valahogy éreztem, hogy azért sietnek ennyire előre Ádámmal, hogy sörözzenek egyet. Mi is megálltunk egy picit inni (már több mint 10 km-t tekertünk...). A balatoni bringakörút táblázása nem valami profi. Időnként találós kérdésnek szánták sztem, hogy merre kell(ene) menni. Továbbá nagyon viccesnek gondolják azt, hogy leküldenek néhány100m erejéig a partra az emberek közé, aztán vissza a főút mellé a betoncsíkra. Ezzel nem is lenne baj, csak annyi, hogy a főút általában magasabban van. Minden településnél föl-le tekerni nem biztos, hogy jó móka.
Mellesleg azért mentünk ebbe az irányba, mert a Ny-i szél a legvalószínűbb. És akkor már inkább a déliparton legyen szembeszél, mint az északin. A déliparton teljesen jól tartotta magát az elmélet, mert szinte végig az volt. Keszthely utén viszont nem annyira akart megfordulni a szél. Marci szerint mi metünk rossz irányba, nem a szél fújt rosszul:D de szerencsére aztán rendeződtek a dolgok. Mondjuk Keszthelynél kis csapatunk kettészakadt. Mi Marcival elkeveredtünk valahova a városba, Tomiék meg mentek tovább a "jó" úton. Igazából a kereszteződésnél smemi tábla nem volt, hogy merre kéne menni. Mi rosszul tippeltünk. Ebből az dült ki, hogy mivel ők már a következő településnél voltak, amikor mi a keszthelyi teszkónál, akkor visszaráncigáltuk őket telefonon. Itt vészeltük át hideg üdítőkkel felszerelkezve a nap legmelegebb óráját. Innentől egész emberi bicikliutak voltak ...egy ideig... aztán ki lettünk rakva a főút mellé. Ehhez meg kellett mászni egy kisebb emelkedőt. Nekem olyan érzés volt, mintha térdig érő homokba mennék leengedett hátsó kerékkel, és egy amerikai focicsapat tiszta erőből húzna visszafelé. (ezen a hasonlaton sokáig gondolkodtam) Továbbá a teszkóban sikerült vmi egészen undorító ízű innivalót vásárolni, amit csak most ízleltem meg. Ez volt a hab a tortán.
Szépen lassan kilukadtunk a Badacsony lábánál. Tomi és Ádám elmentek Badacsonyt mászni, mi meg Marcival lementünk a főútra. Az első macskaköves emelkedő nem volt túl biztató, ezért is döntöttünk így. A 71es úton néhány autós ránkdudált, hogy ezt hogy képzeljük, de azt kell mondjam, hogy ha nincs tiltótábla, nincs bicikliút a főút mellett, akkor nem vagyunk kötelesek bicikliutat keresni... Enyhe emelkedőkkel tarkított útonmentünk, aztán amikor feltűnt a bicikliút, letértünk, nehogy szegény autósokat további sztessznek tegyük ki. Már baromijól esett volna egy fürdőzés, de már közel voltunk, és nem akartunk megállni. Ja és Tomiékról azóta se volt hírünk. Marci felhívta őket, és állítólag már Zánkánál voltak. Mai napig nem tudom, hova sikerült elkeveredniük, de gondolom a fantasztikus táblázásnak is köszönhető. Tomival már nem is találkoztunk, mert haza kellett mennie dolgozni. Közben Ádám is felvetette, hogy ő sem jön a szállásra, hanem hazamegy. Ez csak azért vlt gázos, mert 4 helyre volt foglalva a szállás. A ház, ahova mentünk, természetesen Révfülöp túlsó végén volt. Tudtuk, hogy Füredi út 44. Lelkesen néztük a számozást, de 33 után egyszercsak 128 jött, aztán meg 138. Én a szívemhez kaptam, de aztán megnyugodtam, amikor szépen ment tovább 40nél, és aztán persze 44 is jött. Még egy gyorstelefon Ádámnak, hogy akkor most mivan... Nem marad. A nénike pont ekkor jött vissza a strandról. Mázli, hogy nem érkeztünk hamarabb. Megmutatta, hogy mi hol van, meg azt is, hogy hol a strand. Lementünk a partra és megpróbáltunk belemászni a vízbe. A baj csak az volt, hogy óriás köveken kellett átmászni, és az első 10 m-en legalább focilabda nagyságú kövek voltak eléggé extrém elrendezésben. Na itt átjutni már önmagában kihívás volt. Azt mondtam már, hogy rohadtnagy szél volt, és mégnagyobb hullámok? Igen, szóval érdekes volt, de valahogy cask bejutottunk. Néztük a tömérdek vitorlást, majd egy szűk óra múlva megpróbáltunk átvergődni a köveken. Amikor kiléptünk, Marci egy harcisebet vélt felfedezni egyik lábujján. Nem volt nagy, de vérzett rendesen. Ennek ellenére életben maradt.
Amikor hazaértünk, a boltok iránt érdeklődtünk... volna, ha nem jön egy telefon vmi ismeretlen számról. Abból, ahogy Marci beszélt, éreztem, h ez Ádám lesz ("mivan te idióta"). Mégis marad Révfülöpön... Marci elszaladt érte biciklivel. Nem tudom, hogy a nálam tárolt üres sörösdobozok motiválták ennyire, hogy ne menjen haza, vagy nem akarta hagyni kárbaveszni azt a 2000 Ftot, amit a szállásra kell kifizetnie.
Elugrottunk a közeli cba-ba. Kiláncoltuk a bicikliket. 8:01kor benyitottunk, és egy bácsika finoman szólva kirúgdosott, mondván, hogy zárva vannak. Ez rendkívül jó üzletpolitika, de ez legyen az ő baja. Kerestünk másik boltot, és ott még ki is szolgáltak (micsoda funkciók). Konzerves lecsót nézegettünk, aztán arra jutottunk, hogy inkább csinálunk lecsót. Az olcsóbb is, jobb is, finomabb is. Tojásos lecsó+rizs sült ki ebből (de inkább főtt). Egész ehető volt, és még holnapra is maradt egy pici. Vacsora közben az asztalon lévő tömérdek mennyiségű blikk, bors és egyéb színvonalas lap ragadta meg figyelmünket. Nevetni mindenképp jó volt rajta.
Ma este is kártyázással próbálkoztunk. De mivel csak magyar kártya volt, ezért ultizni szerettek volna. Amit én nem ismertem. Próbálkoztak a megtanításával, de megint kidőltem, és elmentem aludni.
Mellesleg azért mentünk ebbe az irányba, mert a Ny-i szél a legvalószínűbb. És akkor már inkább a déliparton legyen szembeszél, mint az északin. A déliparton teljesen jól tartotta magát az elmélet, mert szinte végig az volt. Keszthely utén viszont nem annyira akart megfordulni a szél. Marci szerint mi metünk rossz irányba, nem a szél fújt rosszul:D de szerencsére aztán rendeződtek a dolgok. Mondjuk Keszthelynél kis csapatunk kettészakadt. Mi Marcival elkeveredtünk valahova a városba, Tomiék meg mentek tovább a "jó" úton. Igazából a kereszteződésnél smemi tábla nem volt, hogy merre kéne menni. Mi rosszul tippeltünk. Ebből az dült ki, hogy mivel ők már a következő településnél voltak, amikor mi a keszthelyi teszkónál, akkor visszaráncigáltuk őket telefonon. Itt vészeltük át hideg üdítőkkel felszerelkezve a nap legmelegebb óráját. Innentől egész emberi bicikliutak voltak ...egy ideig... aztán ki lettünk rakva a főút mellé. Ehhez meg kellett mászni egy kisebb emelkedőt. Nekem olyan érzés volt, mintha térdig érő homokba mennék leengedett hátsó kerékkel, és egy amerikai focicsapat tiszta erőből húzna visszafelé. (ezen a hasonlaton sokáig gondolkodtam) Továbbá a teszkóban sikerült vmi egészen undorító ízű innivalót vásárolni, amit csak most ízleltem meg. Ez volt a hab a tortán.
Szépen lassan kilukadtunk a Badacsony lábánál. Tomi és Ádám elmentek Badacsonyt mászni, mi meg Marcival lementünk a főútra. Az első macskaköves emelkedő nem volt túl biztató, ezért is döntöttünk így. A 71es úton néhány autós ránkdudált, hogy ezt hogy képzeljük, de azt kell mondjam, hogy ha nincs tiltótábla, nincs bicikliút a főút mellett, akkor nem vagyunk kötelesek bicikliutat keresni... Enyhe emelkedőkkel tarkított útonmentünk, aztán amikor feltűnt a bicikliút, letértünk, nehogy szegény autósokat további sztessznek tegyük ki. Már baromijól esett volna egy fürdőzés, de már közel voltunk, és nem akartunk megállni. Ja és Tomiékról azóta se volt hírünk. Marci felhívta őket, és állítólag már Zánkánál voltak. Mai napig nem tudom, hova sikerült elkeveredniük, de gondolom a fantasztikus táblázásnak is köszönhető. Tomival már nem is találkoztunk, mert haza kellett mennie dolgozni. Közben Ádám is felvetette, hogy ő sem jön a szállásra, hanem hazamegy. Ez csak azért vlt gázos, mert 4 helyre volt foglalva a szállás. A ház, ahova mentünk, természetesen Révfülöp túlsó végén volt. Tudtuk, hogy Füredi út 44. Lelkesen néztük a számozást, de 33 után egyszercsak 128 jött, aztán meg 138. Én a szívemhez kaptam, de aztán megnyugodtam, amikor szépen ment tovább 40nél, és aztán persze 44 is jött. Még egy gyorstelefon Ádámnak, hogy akkor most mivan... Nem marad. A nénike pont ekkor jött vissza a strandról. Mázli, hogy nem érkeztünk hamarabb. Megmutatta, hogy mi hol van, meg azt is, hogy hol a strand. Lementünk a partra és megpróbáltunk belemászni a vízbe. A baj csak az volt, hogy óriás köveken kellett átmászni, és az első 10 m-en legalább focilabda nagyságú kövek voltak eléggé extrém elrendezésben. Na itt átjutni már önmagában kihívás volt. Azt mondtam már, hogy rohadtnagy szél volt, és mégnagyobb hullámok? Igen, szóval érdekes volt, de valahogy cask bejutottunk. Néztük a tömérdek vitorlást, majd egy szűk óra múlva megpróbáltunk átvergődni a köveken. Amikor kiléptünk, Marci egy harcisebet vélt felfedezni egyik lábujján. Nem volt nagy, de vérzett rendesen. Ennek ellenére életben maradt.
Amikor hazaértünk, a boltok iránt érdeklődtünk... volna, ha nem jön egy telefon vmi ismeretlen számról. Abból, ahogy Marci beszélt, éreztem, h ez Ádám lesz ("mivan te idióta"). Mégis marad Révfülöpön... Marci elszaladt érte biciklivel. Nem tudom, hogy a nálam tárolt üres sörösdobozok motiválták ennyire, hogy ne menjen haza, vagy nem akarta hagyni kárbaveszni azt a 2000 Ftot, amit a szállásra kell kifizetnie.
Elugrottunk a közeli cba-ba. Kiláncoltuk a bicikliket. 8:01kor benyitottunk, és egy bácsika finoman szólva kirúgdosott, mondván, hogy zárva vannak. Ez rendkívül jó üzletpolitika, de ez legyen az ő baja. Kerestünk másik boltot, és ott még ki is szolgáltak (micsoda funkciók). Konzerves lecsót nézegettünk, aztán arra jutottunk, hogy inkább csinálunk lecsót. Az olcsóbb is, jobb is, finomabb is. Tojásos lecsó+rizs sült ki ebből (de inkább főtt). Egész ehető volt, és még holnapra is maradt egy pici. Vacsora közben az asztalon lévő tömérdek mennyiségű blikk, bors és egyéb színvonalas lap ragadta meg figyelmünket. Nevetni mindenképp jó volt rajta.
Ma este is kártyázással próbálkoztunk. De mivel csak magyar kártya volt, ezért ultizni szerettek volna. Amit én nem ismertem. Próbálkoztak a megtanításával, de megint kidőltem, és elmentem aludni.
Első nap - Stage 1
Kedd reggel 5kor csörgött az óra. Sikerült feloperálnom magam valahogy a 6:18as vonatra, ami akár 8:37re meg is érkezhetett volna almádiba. De mily meglepő, hogy nem tette... ez MÁV.
Az állomáson Márton várt és Ádám. Tomit otthon hagyták mosogatni meg defektet szerelni (ők előző nap Győrből jöttek, de én azt inkább kihagytam, és kedden csatlakoztam). E 2ből másfelet (se) sikerült összehozni. Najó mindegyikből egy felet. A fő probléma az volt, hogy a belsőt nem tudta visszatenni a külsőbe... a külső állítólag 28as, a belső 27es, ennek ellenére a belső legalább 10 cm-rel hosszabb volt, mint a belső. Nem tudom hogy, de vhogy sikerült belevarázsolni. Mire összeszedtük magunkat, meg a házat elfogadható állapotba hozták, már 10 óra is elmúlt.
Kényelmesen felpakoltunk a biciklikre, és belevágtunk a túrába. Az első néhány km után a naptej és az izzadság vmi egészen undorító keveréke csurgott rólam mindenhonnan.... Egy napszemüveg mindenképp ajánlatos. Nem csak a nap miatt, hanem az idióta bogarak ellen is. Nem egy koppant a napszemcsimen. Kisebb nagyobb emelkedők sora után feljutottunk a csúcsra. Az egyik emelkedő közepén szólt Marci, hogy: "azt hittem, hogy egy autó jön, de aztán láttam, hogy egy Suzuki"... Nos igen =) Véleményem szerint Balatonvilágos volt a legmagasabban, már csak azért is, mert onnan gyönyörű kilátás fogadott minket. Tomit és Ádámot ez nem hiszem, hogy meghatotta, mert továbbsuhantak. Általános jelenség volt, hogy nekem azért kellett tekernem, hogy közel úgy guruljak, mint ők. A vastag gumi sokkal jobban betapad, ami előnyös bizonyos helyzetekben, de ilyenben éppen nem. Én azért próbáltam a telefonommal képet csinálni. A baj csak az volt, hogy mire magához tért a kamera, addigra már jött a lejtő. Ez nem is lett volna baj, csak az, hogy volt annyi eszem, hogy jobb kézbe fogtam a telefont. A bal kezemnél meg az első fék van, mint minden normális biciklinél. A gyalogosok, mint úgy általában viszont itt se nagyon zavartatták magukat a bicikliúton. Sikerült néhány teljesen használhatatlan fényképet csinálni, miközben min. 30-al gurultam a gyalogosok közt. Ezután jött egy elég meredek, ugyan betonos, de inkább betonfoltokból összerakott lejtő. És bizony nem is volt rövid. Ezzel meg is érkeztünk Siófokra. Ezen a nagy lejtőn Tomi baseball sapija nem bírta a menetszelet, és lehullajtotta magát. Tomi kilóméterórája 60at mutatott. Ádámé 50et. Én nem tudom mennyivel jöttem, mert az enyém nemrég mondta be az unalmast, de érzésre 65 volt, a rossz út miatt. Elég erősen kellett a kormányba kapaszkodnom.
Ezzel egy időre le is tudtuk a bukkanókat/emelkedőket kinek mi. A délipart lényegében egy nagy hosszú egyenes. Időnként az autóúton suhantunk, időnként meg vmi elhagyatott bicikliúton. Mindenesetre a minőség lehetne jobb. De azért nem votl vészes. Kivéve a Balatonlelle előtt lévő majd 8 km-es szakaszt, ami egy kavicsos út. Árnyék persze semmi. De márcsak 22 km-re voltunk! Én itt már kcisit fáradt voltam. Egyenes, sima, emelkedőmentes út ide vagy oda, a 70. km után már az egyenes is emelkedik. A lejtő meg persze nem lejt annyira, mint amennyire szeretném.
Fonyódnál egy enyhe emelkedő votl, de nekem az egy hegy volt. Közben a pisimeleg vizünket ittuk. Ilyen melegben még a jeges víz is elérte az ihatatlan állapotot. (Kellett nekünk ilyen melegben menni :)) Marci bíztatgatott, hogy a maradék 10 km-t már félseggel is letekerjük. És igaza lett. A szálláshoz egy földút vezetett. Ádám nem erőltette a dolgot, inkább tolta a biciklit. Most én vigyorogtam. Mondjuk rugós üléscső ide vagy oda, a seggem már nekem is fájt. Ez a hepe-hupa meg nem sokat javított a helyzeten.
Strandoltunk egyet. Jólesett a hideg víz ebben a melegben ennyire izzadtan :D
Kicsit koszosan, kicsit büdösen de visszaértünk a szállásra és bementünk... VOLNA, ha nem történik egy kisebb fajta baleset. Marci valahogy beletette a zárba úgy a kulcsot, hogy az se ki, se be, se semmerre nem ment. Ádám kivette a szúnyoghálót az egyik ablakból, bemászott, és kiszerelte a zár küldő részét egy számomra ismeretlen konyhai eszközzel. Így láttuk, hogy a kulcs kicsit ferdén van benne. Ki kell kalapálni! És mivel? egy fakanállal, és egy edénnyel, hát mi mással. De előtt azért még a folyékony édesítőszeres flakon hegyes végével is próbálkozott. Kicsit kifolyt a lé, de az már a bácsika baja lesz... A lényeg az, hogy a kulcs kijött, zár külső részét visszacsavarozta ismét azzal a fura eszközzel, és békésen elkezdünk kártyázni. Este 10kor nálam lemerült az elem, és elmentem aludni. Ezek még egyig tolták. De ez már a holnapi nap :D
Az állomáson Márton várt és Ádám. Tomit otthon hagyták mosogatni meg defektet szerelni (ők előző nap Győrből jöttek, de én azt inkább kihagytam, és kedden csatlakoztam). E 2ből másfelet (se) sikerült összehozni. Najó mindegyikből egy felet. A fő probléma az volt, hogy a belsőt nem tudta visszatenni a külsőbe... a külső állítólag 28as, a belső 27es, ennek ellenére a belső legalább 10 cm-rel hosszabb volt, mint a belső. Nem tudom hogy, de vhogy sikerült belevarázsolni. Mire összeszedtük magunkat, meg a házat elfogadható állapotba hozták, már 10 óra is elmúlt.
Kényelmesen felpakoltunk a biciklikre, és belevágtunk a túrába. Az első néhány km után a naptej és az izzadság vmi egészen undorító keveréke csurgott rólam mindenhonnan.... Egy napszemüveg mindenképp ajánlatos. Nem csak a nap miatt, hanem az idióta bogarak ellen is. Nem egy koppant a napszemcsimen. Kisebb nagyobb emelkedők sora után feljutottunk a csúcsra. Az egyik emelkedő közepén szólt Marci, hogy: "azt hittem, hogy egy autó jön, de aztán láttam, hogy egy Suzuki"... Nos igen =) Véleményem szerint Balatonvilágos volt a legmagasabban, már csak azért is, mert onnan gyönyörű kilátás fogadott minket. Tomit és Ádámot ez nem hiszem, hogy meghatotta, mert továbbsuhantak. Általános jelenség volt, hogy nekem azért kellett tekernem, hogy közel úgy guruljak, mint ők. A vastag gumi sokkal jobban betapad, ami előnyös bizonyos helyzetekben, de ilyenben éppen nem. Én azért próbáltam a telefonommal képet csinálni. A baj csak az volt, hogy mire magához tért a kamera, addigra már jött a lejtő. Ez nem is lett volna baj, csak az, hogy volt annyi eszem, hogy jobb kézbe fogtam a telefont. A bal kezemnél meg az első fék van, mint minden normális biciklinél. A gyalogosok, mint úgy általában viszont itt se nagyon zavartatták magukat a bicikliúton. Sikerült néhány teljesen használhatatlan fényképet csinálni, miközben min. 30-al gurultam a gyalogosok közt. Ezután jött egy elég meredek, ugyan betonos, de inkább betonfoltokból összerakott lejtő. És bizony nem is volt rövid. Ezzel meg is érkeztünk Siófokra. Ezen a nagy lejtőn Tomi baseball sapija nem bírta a menetszelet, és lehullajtotta magát. Tomi kilóméterórája 60at mutatott. Ádámé 50et. Én nem tudom mennyivel jöttem, mert az enyém nemrég mondta be az unalmast, de érzésre 65 volt, a rossz út miatt. Elég erősen kellett a kormányba kapaszkodnom.
Ezzel egy időre le is tudtuk a bukkanókat/emelkedőket kinek mi. A délipart lényegében egy nagy hosszú egyenes. Időnként az autóúton suhantunk, időnként meg vmi elhagyatott bicikliúton. Mindenesetre a minőség lehetne jobb. De azért nem votl vészes. Kivéve a Balatonlelle előtt lévő majd 8 km-es szakaszt, ami egy kavicsos út. Árnyék persze semmi. De márcsak 22 km-re voltunk! Én itt már kcisit fáradt voltam. Egyenes, sima, emelkedőmentes út ide vagy oda, a 70. km után már az egyenes is emelkedik. A lejtő meg persze nem lejt annyira, mint amennyire szeretném.
Fonyódnál egy enyhe emelkedő votl, de nekem az egy hegy volt. Közben a pisimeleg vizünket ittuk. Ilyen melegben még a jeges víz is elérte az ihatatlan állapotot. (Kellett nekünk ilyen melegben menni :)) Marci bíztatgatott, hogy a maradék 10 km-t már félseggel is letekerjük. És igaza lett. A szálláshoz egy földút vezetett. Ádám nem erőltette a dolgot, inkább tolta a biciklit. Most én vigyorogtam. Mondjuk rugós üléscső ide vagy oda, a seggem már nekem is fájt. Ez a hepe-hupa meg nem sokat javított a helyzeten.
Strandoltunk egyet. Jólesett a hideg víz ebben a melegben ennyire izzadtan :D
Kicsit koszosan, kicsit büdösen de visszaértünk a szállásra és bementünk... VOLNA, ha nem történik egy kisebb fajta baleset. Marci valahogy beletette a zárba úgy a kulcsot, hogy az se ki, se be, se semmerre nem ment. Ádám kivette a szúnyoghálót az egyik ablakból, bemászott, és kiszerelte a zár küldő részét egy számomra ismeretlen konyhai eszközzel. Így láttuk, hogy a kulcs kicsit ferdén van benne. Ki kell kalapálni! És mivel? egy fakanállal, és egy edénnyel, hát mi mással. De előtt azért még a folyékony édesítőszeres flakon hegyes végével is próbálkozott. Kicsit kifolyt a lé, de az már a bácsika baja lesz... A lényeg az, hogy a kulcs kijött, zár külső részét visszacsavarozta ismét azzal a fura eszközzel, és békésen elkezdünk kártyázni. Este 10kor nálam lemerült az elem, és elmentem aludni. Ezek még egyig tolták. De ez már a holnapi nap :D
0. bejegyzés =)
Hello mindenkinek!
Ma értem haza a balatoni biciklitúráról. Gondoltam blogba vetem:) így az ismerőseim olvashatják, hogy mit is csináltam ezalatt a 3 nap alatt, és esetleg még vkiknek hasznos is lehet, akik egy hasonló túrába szeretnének belevágni.
Első nap: Balatonalmádi-Balatonfenyves (93 km)
Második nap: Balatonfenyves-Révfülöp (nagyjából 70 km)
Harmadik nap: Révfülöp-Balatonalmádi (45 km)
emberek (de inkább emberszerű lények) akikkel a túrát megtettem:
Tomi: Kicsit többet fogyaszt 100km-en, mint egy autó, csak ő sörből. Szeret gyakran tankolni, és napi 8-9 liter folyékony kenyér betöltése sem okoz gondot.
Bicikli: 28as vékonyabb kerék, 52/14 ha jól emlékszem a legmagasabb áttétele (az 52es fogaskerék nemér...)
egész csinos trek kerékpárral nyomja.
Ádám: Gyakran megáll Tomival tankolni. Gyűjti az üres sörösdobozokat,és ezzel az ürüggyel inni is szokott (közelse annyit, amennyit Tomi). Egy kis hátizsákkal flangált, a Többi cuccát Marci vitte. (ő is mindárt jön)
Bicikli: 28as virsligumi, de hivatalos nevén országúti versenykerékpárhoz tartozó kerék. Talán azért mert egy szép kék peugeot versenybiciklije van. Egészen idióta áttételekkel. Neki is 52/14 a legmagasabb áttétele. A különbség az, hogy van még egy 42es nagyfogaskereke és kész. Összesen 10 azaz 10 sebességes. Ahhoz képest eléggé ment.
Márton: 6 liternél kevesebb hidegvízzel egyszer se indult el, és mág Ádámét is vitte. Ja és még a saját ruháit is. Volt cucca rendesen. Ehhez képest egy csöppet sem maradt le sose. sőt... Ő intézte a szállást, fel volt szerelkezve térképpel, menetrenddel, meg mindennel, ami kellhet.
Bicikli: 28as vékonyabb kerék (az Ő fogaskerekét nem néztem meg tüzetesebben, de leginkább 48as). Nekem nagyon tetszik a pisztolyváltója, meg vannak jó beszólásai. Tominak és Ádámnak általában perverz vagy rasszista vagy mind2 egyszerre. Ettől függetlenül sokat röhögtünk.
Én: 3 fiú mellett egy kislány.... combizomerősítés céljából (is) vágtam bele. Már régebben megvolt a balatonkör, de 4-5 nap alatt. Most 3 nap volt a cél. Nekem is elég nagy cuccom volt. Egy biciklistáska+rágumipókozva egy hátizsák. Duplatérdműtét után most erősödök, izmosodok. Ezelőtt a túra előtt azért rendesen edzettem, és így meg is tudtam csinálni.... és még élveztem is =)
Bicikli: 26os jó magyar "traktorgumis" Csepel. 48as fogaskerék (ennek és a traktorguminak köszönhetően a betonúton jelentős hátrányom volt több szempontból is)
Kicsit egyenetlenre sikeredett a kb. 200 km elosztása, de ennek az volt az oka, hogy utolsó nap elvileg felmásztunk volna Veszprémig, ami egy laza 15 km-es emelkedő.
Ma értem haza a balatoni biciklitúráról. Gondoltam blogba vetem:) így az ismerőseim olvashatják, hogy mit is csináltam ezalatt a 3 nap alatt, és esetleg még vkiknek hasznos is lehet, akik egy hasonló túrába szeretnének belevágni.
Első nap: Balatonalmádi-Balatonfenyves (93 km)
Második nap: Balatonfenyves-Révfülöp (nagyjából 70 km)
Harmadik nap: Révfülöp-Balatonalmádi (45 km)
emberek (de inkább emberszerű lények) akikkel a túrát megtettem:
Tomi: Kicsit többet fogyaszt 100km-en, mint egy autó, csak ő sörből. Szeret gyakran tankolni, és napi 8-9 liter folyékony kenyér betöltése sem okoz gondot.
Bicikli: 28as vékonyabb kerék, 52/14 ha jól emlékszem a legmagasabb áttétele (az 52es fogaskerék nemér...)
egész csinos trek kerékpárral nyomja.
Ádám: Gyakran megáll Tomival tankolni. Gyűjti az üres sörösdobozokat,és ezzel az ürüggyel inni is szokott (közelse annyit, amennyit Tomi). Egy kis hátizsákkal flangált, a Többi cuccát Marci vitte. (ő is mindárt jön)
Bicikli: 28as virsligumi, de hivatalos nevén országúti versenykerékpárhoz tartozó kerék. Talán azért mert egy szép kék peugeot versenybiciklije van. Egészen idióta áttételekkel. Neki is 52/14 a legmagasabb áttétele. A különbség az, hogy van még egy 42es nagyfogaskereke és kész. Összesen 10 azaz 10 sebességes. Ahhoz képest eléggé ment.
Márton: 6 liternél kevesebb hidegvízzel egyszer se indult el, és mág Ádámét is vitte. Ja és még a saját ruháit is. Volt cucca rendesen. Ehhez képest egy csöppet sem maradt le sose. sőt... Ő intézte a szállást, fel volt szerelkezve térképpel, menetrenddel, meg mindennel, ami kellhet.
Bicikli: 28as vékonyabb kerék (az Ő fogaskerekét nem néztem meg tüzetesebben, de leginkább 48as). Nekem nagyon tetszik a pisztolyváltója, meg vannak jó beszólásai. Tominak és Ádámnak általában perverz vagy rasszista vagy mind2 egyszerre. Ettől függetlenül sokat röhögtünk.
Én: 3 fiú mellett egy kislány.... combizomerősítés céljából (is) vágtam bele. Már régebben megvolt a balatonkör, de 4-5 nap alatt. Most 3 nap volt a cél. Nekem is elég nagy cuccom volt. Egy biciklistáska+rágumipókozva egy hátizsák. Duplatérdműtét után most erősödök, izmosodok. Ezelőtt a túra előtt azért rendesen edzettem, és így meg is tudtam csinálni.... és még élveztem is =)
Bicikli: 26os jó magyar "traktorgumis" Csepel. 48as fogaskerék (ennek és a traktorguminak köszönhetően a betonúton jelentős hátrányom volt több szempontból is)
Kicsit egyenetlenre sikeredett a kb. 200 km elosztása, de ennek az volt az oka, hogy utolsó nap elvileg felmásztunk volna Veszprémig, ami egy laza 15 km-es emelkedő.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)