Harmadik nap - Stage 3

Hát elérkezett ez is. Az utolsó napra az előzőekhez képest elég kevés kilométer maradt, ezért úgy gondoltuk, hogyha lesz kedvünk, Tihanytmászunk. De nem volt (nekem legalábbis), úgyhogy ezt most kihagytuk. Továbbra is a 71es úton mentünk. Itt mégtöbb idióta autós volt. Nem tudom, ki a szabálytalanabb, amikor úgy magyarázza, hogy takarodjunk le a bicikliútra, hogy a szembesávban megy. Talán ezt azért tudta megtenni, mert kicsi volt a forgalom? Hogy a fizikatanárom aranyköpésével éljek: " A disznók sosem halnak ki!"
Ezen az útszakaszon elég sokan dudáltak ránk, de szerencsére csak ez az egy nőszemély állt le hisztizni. Aztán amikor normális bicikliút volt láthatáron, letértünk. Viszont néhány dolgot itt sem értek: ha az autóút elkezd emelkedni egy picit, akkor a bicikliútnak miért kell lemenni 2-3 métert, aztán egy sokkal meredekebb emelkedőnek keletkeznie, mint az autósoknak, majd ezekutámn miért megy néhány méterrel az autóút fölé a bicikliút? Akik ezt építették, szerintem még nem láttak biciklit. Lehet, hogy lendületszerzéshez csinálták ezeket, de nekem ez nem adott elég lendületet... A másik gyakori igen idegesítő objektum az, amikor egyszercsak a lejtő alján van egy vasúti kereszteződés. Persze teljesen le kell lassítani, és a lendület oda. Ha nincs vasúti kereszteződés, akkor olyan van a lejtő alján, hogy gondol egyet a bicikliút, átmegy az autóút másik oldalára. Ezzel csak azabaj, hogy ezt mind 2 derékszögű kanyarral. Ja és akkor még nem számoltam bele, hogy estleg autó is jöhet. Szóval ismételten jelentőset kell fékezni. De ha ezek közül egyik sincs, akkor egy terebélyes fa gyökerei teljesen tönkrevágják a bicikliút 2-3 méteres szakaszát. 40 km/h felett már fájdalmas egy egy ilyen zökkenő.
Lassan de biztosan közeledtünk Balatonfüred felé. Itt megint le lettünk zavarva a partra az ezernyi ember közé. Ki volt téve egy tábla, hogy gyalogos és bicikliút. Erre jött velünk szembe 3 autó. De a következő kanyarban egy betonkeverő+autó teljes úttorlaszt csinált. És akkor még mi voltunk a bunkók, hogy el szeretnénk menni. Valahogy átvergődtük magunkat az embereken, és ismét nyugodtanóbb vidékekre értünk. Kezdett egyre melegebb lenni. Amikor Almádiba megérkeztünk, nem véletlenül volt az első dolgunk egy jó nagy fagyi. Leraktuk a bicikliket, majd kértünk fagyit. A kiscsaj azt mondta nekem, hogy az a bicikli keresztben mennyire rossz helyen van, éshogy azonnal tegyem le vhogy máshogy. Jó még igaza is volt, de még akár ki is lehetett volna kerülni annak, aki ide akar jönni. Amint kifizettük, azt mondta, hogy legközelebb ne is jöjjünk biciklivel, ha kérheti. Marci mondta, hogy igen eddig is rohadtsok embert zavart. Aztán kiderült, hogy azért ennyire bicikliellenesek, mert egyszer egy pasi félmillió forintos biciklijét felborította egy kisgyerek, és a fickó velük veszekedett. ettől függetlenül eléggé bunkók voltak velünk. De nem őket kell szeretni, hanem a fagyit. Ami szerintem az ország egyik legjobbja itt.
Marci megvette a vonatjegyeket hazafelé, de a pénztáros figyelmeztette, hogy az előző ilyen vonat 25 perc késéssel érkezett. Ki tudja mennyit szedett össze Budapestig. A mi vonatunk 15 perc késéssel érkezett. Mi a vonat végéhez mentünk, mert általában ott szokott lenni a biciklikocsi. Hát most naná, hogy az elején volt. Spuri az elejére... A biciklikocsi enyhén televolt. Egy bácsika magát logisztikai menedzsernek kinevezve mondogatta, hogy mit hova rakjunk. Először azt hittem, hogy mávos, de aztán kiderült, hogy nem. Ettől függetlenül kedves volt, hogy segített. 1-2 megállóval később, egy kzépkorú pár akart felszállni. Persze nekik is segítettünk felemelni a bicikliket, de nem nagyon beszéltek. Láttam, hogy elég jó biciklijük van, és eléggé érdekes márkanévvel. Aztán kiderült, hogy finnek. Nahát ilyen sincs minden nap. 8 nap alatt tekerték körbe a balatont. (mondjuk a lábizomzatukat figyelembevéve nem lehetett től megterhelő... sőt) Monjuk, ha egész nap nézelődnek, meg fürdenek, akkor aza napi 20-30 km pont elég. Nagyon... Nagyon pöpec bringájuk volt. a hátsó keréken 9 fogaskerék volt. Már a 9 is ritka amúgy.
Kelenföldön segítettek leszállni, elköszöntem Marcitól, mert ő a déliig ment. Alig tettem meg néhány métert, és a 7E jelzésű busz majdnem fellökött. Elment mellettem, de én egy papírlapot se tettem volna be a kormány és a busz feneke közé. A 3 nap alatt először volt igazi halálfélelmem. Meleg helyzet volt, de túléltem. Kicsit koszosan, kicsit büdösen, de hazaértem:)
egy kád hidegvízbe bevetettem magam, és máris elviselhető volt.