Első nap - Stage 1

Kedd reggel 5kor csörgött az óra. Sikerült feloperálnom magam valahogy a 6:18as vonatra, ami akár 8:37re meg is érkezhetett volna almádiba. De mily meglepő, hogy nem tette... ez MÁV.
Az állomáson Márton várt és Ádám. Tomit otthon hagyták mosogatni meg defektet szerelni (ők előző nap Győrből jöttek, de én azt inkább kihagytam, és kedden csatlakoztam). E 2ből másfelet (se) sikerült összehozni. Najó mindegyikből egy felet. A fő probléma az volt, hogy a belsőt nem tudta visszatenni a külsőbe... a külső állítólag 28as, a belső 27es, ennek ellenére a belső legalább 10 cm-rel hosszabb volt, mint a belső. Nem tudom hogy, de vhogy sikerült belevarázsolni. Mire összeszedtük magunkat, meg a házat elfogadható állapotba hozták, már 10 óra is elmúlt.

Kényelmesen felpakoltunk a biciklikre, és belevágtunk a túrába. Az első néhány km után a naptej és az izzadság vmi egészen undorító keveréke csurgott rólam mindenhonnan.... Egy napszemüveg mindenképp ajánlatos. Nem csak a nap miatt, hanem az idióta bogarak ellen is. Nem egy koppant a napszemcsimen. Kisebb nagyobb emelkedők sora után feljutottunk a csúcsra. Az egyik emelkedő közepén szólt Marci, hogy: "azt hittem, hogy egy autó jön, de aztán láttam, hogy egy Suzuki"... Nos igen =) Véleményem szerint Balatonvilágos volt a legmagasabban, már csak azért is, mert onnan gyönyörű kilátás fogadott minket. Tomit és Ádámot ez nem hiszem, hogy meghatotta, mert továbbsuhantak. Általános jelenség volt, hogy nekem azért kellett tekernem, hogy közel úgy guruljak, mint ők. A vastag gumi sokkal jobban betapad, ami előnyös bizonyos helyzetekben, de ilyenben éppen nem. Én azért próbáltam a telefonommal képet csinálni. A baj csak az volt, hogy mire magához tért a kamera, addigra már jött a lejtő. Ez nem is lett volna baj, csak az, hogy volt annyi eszem, hogy jobb kézbe fogtam a telefont. A bal kezemnél meg az első fék van, mint minden normális biciklinél. A gyalogosok, mint úgy általában viszont itt se nagyon zavartatták magukat a bicikliúton. Sikerült néhány teljesen használhatatlan fényképet csinálni, miközben min. 30-al gurultam a gyalogosok közt. Ezután jött egy elég meredek, ugyan betonos, de inkább betonfoltokból összerakott lejtő. És bizony nem is volt rövid. Ezzel meg is érkeztünk Siófokra. Ezen a nagy lejtőn Tomi baseball sapija nem bírta a menetszelet, és lehullajtotta magát. Tomi kilóméterórája 60at mutatott. Ádámé 50et. Én nem tudom mennyivel jöttem, mert az enyém nemrég mondta be az unalmast, de érzésre 65 volt, a rossz út miatt. Elég erősen kellett a kormányba kapaszkodnom.
Ezzel egy időre le is tudtuk a bukkanókat/emelkedőket kinek mi. A délipart lényegében egy nagy hosszú egyenes. Időnként az autóúton suhantunk, időnként meg vmi elhagyatott bicikliúton. Mindenesetre a minőség lehetne jobb. De azért nem votl vészes. Kivéve a Balatonlelle előtt lévő majd 8 km-es szakaszt, ami egy kavicsos út. Árnyék persze semmi. De márcsak 22 km-re voltunk! Én itt már kcisit fáradt voltam. Egyenes, sima, emelkedőmentes út ide vagy oda, a 70. km után már az egyenes is emelkedik. A lejtő meg persze nem lejt annyira, mint amennyire szeretném.
Fonyódnál egy enyhe emelkedő votl, de nekem az egy hegy volt. Közben a pisimeleg vizünket ittuk. Ilyen melegben még a jeges víz is elérte az ihatatlan állapotot. (Kellett nekünk ilyen melegben menni :)) Marci bíztatgatott, hogy a maradék 10 km-t már félseggel is letekerjük. És igaza lett. A szálláshoz egy földút vezetett. Ádám nem erőltette a dolgot, inkább tolta a biciklit. Most én vigyorogtam. Mondjuk rugós üléscső ide vagy oda, a seggem már nekem is fájt. Ez a hepe-hupa meg nem sokat javított a helyzeten.
Strandoltunk egyet. Jólesett a hideg víz ebben a melegben ennyire izzadtan :D
Kicsit koszosan, kicsit büdösen de visszaértünk a szállásra és bementünk... VOLNA, ha nem történik egy kisebb fajta baleset. Marci valahogy beletette a zárba úgy a kulcsot, hogy az se ki, se be, se semmerre nem ment. Ádám kivette a szúnyoghálót az egyik ablakból, bemászott, és kiszerelte a zár küldő részét egy számomra ismeretlen konyhai eszközzel. Így láttuk, hogy a kulcs kicsit ferdén van benne. Ki kell kalapálni! És mivel? egy fakanállal, és egy edénnyel, hát mi mással. De előtt azért még a folyékony édesítőszeres flakon hegyes végével is próbálkozott. Kicsit kifolyt a lé, de az már a bácsika baja lesz... A lényeg az, hogy a kulcs kijött, zár külső részét visszacsavarozta ismét azzal a fura eszközzel, és békésen elkezdünk kártyázni. Este 10kor nálam lemerült az elem, és elmentem aludni. Ezek még egyig tolták. De ez már a holnapi nap :D